Uránváros
VIII. S.T.A.L.K.E.R. CAMP
2018 - Veszprém
Uránváros nevű kerület Pripyat eddig még nem annyira felfedezett külvárosi kerülete volt. Kiderül, hogy azért, mert egy buborék anomáliába került, melybe bár be lehet menni, de ki már nem. Aki bement az anomáliába, részese lett ennek a zárt zsebuniverzumnak, de nem emlékezett rá, hogy hogy került oda, csak hogy ő már ott van és él nap mint nap.
TÖRTÉNETEK
Hérosz küldte:
A dupla müzlis fiaskó: Éppen a sasfészekben végeztem őrszem szolgálatot, Kanári felcser és egy Soma nevű Loner is ott volt társaságomban, mikor a bázisra érkezett kettő másik Loner. MayGyver és a társa Kalmár, frissek és ropogósak voltak a Zónában, zöldfülűek na, nem túl sok tapasztalattal még a hátuk mögött. Tárgyalni érkeztek, mondván olyan információjuk van, aminek a Duty biztosan nagyon fog örülni, és el is kérik az árát. Fajd parancsnok helyettes végezte velük a tárgyalásokat BMK távollétében. Korábban megvolt beszélve a jelszó, hogy ha azt hallom lentről, hogy "múzli" lerohanok és udvariasan elbúcsúzok az aktuális vendégektől pár ajándék ólmot helyezve a mellkasukba. Ahogy bele bele hallgattam a beszélgetésükbe ami felszűrődött, csak a szememet tudtam forgatni, olyan nevetséges elvárásaik voltak, keveselltek mindent amit ajánlott Fajd. Nagy nehezen megállapodtak, és feljött gyors tájékoztatást adni, mire jutottak. Az információjuk a Freedom által terjesztett "Szivárvány Snork" droghoz kapcsolódott. Mikor elmondta a drágán vásárolt fülest bizalmas Lonerünk Soma jelenlétében, ő csak felnevetett, mondván, hogy egyáltalán nem is igaz. Fajdnak kiült az arcára az indulat, amit gyorsan visszanyelt, és egy "igeeen?" után lesétált vissza kiengedni a vendégeinket, de még feltett nekik egy fontos udvarias kérdést: "Öröm volt üzletelni veletek srácok, gyertek máskor is, de még mielőtt elmennétek, nem kértek egy kis MÜZLIT? Van nagyon finom vaníliás MÜZLINK!" Nem is kellett több, rohantam le teljesíteni a protokollt. A tanulság amit mindenki levonhat, ne árulj hamis információt a Szolgálatnak.

GALÉRIA
TOVÁBBI KÉPEK